| Erdély.hu |
|
A "Kaméleonról" faggattuk Bálint Rezső harsonaművészt Erdély.ma [ 2010. május 17., 19:12 ] Annak okán, hogy vasárnap elkezdték erdélyi koncert-körútjukat, úgy gondoltuk, érdemes többet megtudnunk a Budapestről Erdélybe látogató Chameleon Big Bandről, akik igényes jazz-muzsikát, és – ígéretükhöz híven – oldott hangulatot hoznak Erdély főbb városaiba. A banda művészeti vezetője, Bálint Rezső válaszolt az Erdély. ma kérdéseire. Tudnál mondani pár szót a bandáról, az egész hátteréről, amit esetleg a közönségnek sem árt tudni? A csapat 2003 őszén alakult, egy zeneművészeti szakközépiskola végzős diákjaiból. Az első pár évben semmilyen komolyabb ambíciója nem volt a zenekarnak, kizárólag a közös zenélések miatt találkoztunk. Az első sikereket megélve gondolkoztam el először azon, hogy esetleg ezzel kezdeni is lehetne valamit. A különböző budapesti koncertek után saját fellépéseket szerveztünk. Az első nagy sikert 2005-ben éltük meg Budaörsön, ahol elég sokan vettek jegyet a fellépésünkre, valószínűleg ebben az is nagy szerepet játszott, hogy volt három kiemelkedő magyar zenész, aki elfogadta meghívásunkat. Azóta Budaörsön minden évben ősszel csinálunk egy nagy bulit, rendre telt ház előtt. Sokan kérdezik, miért nem hozzuk be a rendezvényt Budapestre. Azért mert a hagyományok szép dolgok! Onnan indult a karrierünk, akkor az a minimum, hogy vagy ott kezdjük, vagy ott fejezzük be a turnézást. Kétezer tízben Budaörsön indult a koncert-sorozat és Budapesten fogjuk befejezni. Engem például érdekel a névválasztásotok, mit tükröz, a sokszínűséget, változatosságot, esetleg van benne némi utalás a közkedvelt Herbie Hancock-sztenderdre? Sokat törtük a fejünket, hogy mi lenne a legmegfelelőbb névválasztás. A kaméleon egy barátom ötlete volt. A sokszínűséget tükrözi. Nem csak a játszott dalok és műfajok sokszínűségét jelzi, hanem a színpadon szereplő zenészek számára is utal, hiszen műsorstruktúra szerint a színpadra lépők száma 6 és 12 fő között változik. Kétezer tízben tízfős zenekar utazik városról-városra. Milyen stílust képviseltek? Mivel a jazz eleve rétegzene, ezért nevetekhez mérten több színt és irányzatot is műveltek, érdeketek az, hogy például a szélesebb közönséghez is közel hozzátok a Big Band műfaját? A jazz-zene nem réteg zene! Azt szoktam mondani, hogy az emberek szeretik a jazzt, csak nem tudnak róla. Ez egyfajta hivatás is, megismertetni a múlt század zenéit olyan közönségréteggel, akik előtte sosem hallgattak ilyen zenét. Oye Como Va vagy Garden Party. Nap, mint nap játsszák a rádiók! Mindenki ismeri, együtt énekli velünk a közönség. Aztán becsempészünk közéjük más klasszikusokat is, mondjuk a negyvenes évek szving-slágerei közül. Aztán show-elemekkel tarkítva, egy kis háttér-információt elmesélve, bevezetjük a hallgatóságot a jazz-rock műfaj rejtelmeibe. Jazz is, rock is, disco is és minden más. De nem lesz cross-over. Nem a számokat felépítő motívumokat és ritmusokat vegyítjük, hanem magukat a szerzeményeket. Kicsit ez, kicsit az, és persze mindenki megtalálja a maga kedvencét. A végén pedig jönnek a mega-slágerek. Kikből áll jelenleg az együttes? A társulat tagjainak átlagéletkora 24-25 év. A kezdetek óta nagyon tehetséges, egyéni stílusú zenészek érkeztek a „Kaméleonba”, illetve forrtak ki, és váltak azzá. Többen ma már zenei diplomával rendelkeznek, mások egyetemre járnak. Erre büszke vagyok. Hogy sikerült valamit alkotni a nulláról, és hogy ez folyamatosan fejlődik. És mondok valami furcsát. Velünk alakul a közönség is, akik jönnek utánunk, és akik nélkül nem érne semmit ez az egész. A jó buli nem csak rajtunk múlik. Rengeteg visszajelzés érkezik hozzánk e-mailen. Koncertek előtt és után beszélgetni is szoktunk a közönséggel. Nagy élmény és tanulságos is ez a fajta kapcsolat. És aztán persze a mostani erdélyi koncertkörútról is érdeklődnék. Például, hogy hány taggal jöttetek turnézni, és milyen felállásban? Ahogyan azt említettem a Chameleon Big Band jelenleg 10 taggal turnézik. Ezen a koncertkörúton kicsit a rockosabb hangzás kerül előtérbe. Így a 4 fúvós mellett 2 ütőhangszeres kolléga, egy zongora és két gitár vesz részt a műsorban. Először jöttetek „román” földre? (Persze ennek nagyon örülünk.) Nemzetközi zenei vizekre először pár éve léptünk. A Kassai Nemzetközi Jazz Fesztiválon minden jegy elkelt a koncertünkre. Több mint 300 ember bulizta végig az estét. Ezt követte egy nagyváradi vendégszereplés a Posticumban, ahol szintén nagy sikert arattunk. Ekkor fogalmazódott meg egy román turné gondolata. A 2010-es évnek ez az első része, ősszel Szlovákiába megyünk, és Ausztriában is lesznek koncertek. Milyen alkalomból, kinek a kezdeményezésére, meghívására született ez a nagyszerű ötlet, hogy ilyen masszív turné keretében mutatkozzatok be alaposabban Erdélyben is? És esetleg hogyan valósult meg? A turné menedzsere Bordás Szabolcs. A Pont csoportnak sokat köszönhetünk, nélkülük ez a turné ilyen formában biztosan nem tudott volna megvalósulni. Ilyen típusú koncertkörút tudomásom szerint még nem volt Erdélyben. Olvastam, hogy létezik egy Small Band is, amely 6-8 tagból áll. Őket mikor hallhatjuk-láthatjuk? Vannak „közös” tagok? Milyen meggondolás alapján került most a Big Band a bemutatásra? A zenekar egy és ugyanaz, akárhányan is megyünk koncertezni! Minden állomáson hallhatják majd a Small Bandet is, de ez már a show része, úgyhogy többet nem árulhatok el. Mit kell tudni a zenerajongóknak arról a műsorról, amivel most jöttetek az erdélyi koncertkörútra? Mit takar az Erdely.ma oldal ajánlójában megjelent „New Orleans-i Karnevál” című műsorszerkezet? Tehát mik ezek az úgynevezett „show-elemek”, amelyeket ebbe a műsorba belefoglaltok? A PR része az, hogy felkeltsem az érdeklődést, és nem az, hogy elmeséljem, hogy mit fognak látni. (Nevet.) A show függ a hangulatunktól, a helyszíntől és nagyon nagyban a közönségtől is. Persze vannak előre megtervezett gegek, gondosan fel van építve a műsor. Emellett vannak pontok, amik kiszámíthatatlanok, tele van a műsor zenei és egyéb meglepetéssel. A show így valósul meg. New Orleans!? Onnan indult a jazz. A karnevál!? A buli hangulatot jelképezi. És a latin zenét, amit nagyon kedvelünk. A cím, azt sejteti, hogy az este folyamán bármi megtörténhet! Aztán milyen ismertebb számokat játszotok, milyen stílusirányzatokból szemelgettek? Mit kedveltek? Mindent! A műsor felét ismerni fogja a közönség, a másikat meg akkor fogja megismerni. (Nevet.) Olvastam, hogy 2010 áprilisában Budaörsön egy kifejezetten film-betétdal összeállítással is felléptetek. Kíváncsi volnék, mely dalokat játszottátok, s azok felcsendülnek-e a mostani turnén? A „Mint a filmeken” koncert/show nem kifejezetten a filmzenékre utalt. Voltak persze azok is. Erdélyben például elhangzik a Wonderful World a Jó reggelt Vietnám című film betétdala. Aztán a kifejezetten nekünk komponált Ébredés című Team Building bluest is hallhatják, ami Almási Réka díjnyertes filmjének betétdala. A nagyjátékfilm zenéjét a Chameleon Big Band jegyzi. Az első videoklipünk után – melyben a főszereplők Magyar Attila és Kárász Zénó voltak – ez egy újabb filmes kapcsolat volt, és sok emberhez jutott el a zenénk a moziknak köszönhetően. És akinek aztán nagyon bejön majd ez a zene (amiben biztos vagyok, mert nekem bejött), az hol keresheti még? Az idei turné végén, azaz 7 év és több mint 260 koncert után kicsit pihenni fogunk. Közben újabb terveket szövünk… és hamarosan visszatérünk Erdélybe is! Azok számára, akik otthon is hallgatni akarják a zenéteket, ez hol hozzáférhető? A turnéra hoztunk magunkkal CD-ket és DVD-ket. A közeljövőben pedig szeretnék egy cédénket az interneten is elérhetővé tenni. Ősszel le lehet majd tölteni, nem csak a zenéket, hanem a borítókat is. Mindezt teljesen ingyenesen, hogy minél többen megismerhessék zenénket, és azt a bizonyos kaméleonos hangulatot, amit emlegetni szoktak! Mivel az előadásunk nem csak zene, hanem látvány is, ezért biztatok mindenkit, ne cédét vegyen! Jöjjön el és élvezze a múlt század slágereit. Bulizzunk egy jót együtt! |
Koncertek / Upcoming Events / Konzerte :
2012. május 16. szerda 21:00
Sibiu / Nagyszeben ( RO)
Transylvania Tour 2012.
Atrium Classic Cafe
![]()
2012. május 18. péntek 19:30
Kézdivásárhely / Târgu Secuiesc (RO)
Transylvania Tour 2012.
Szabadtéri színpad / Vigadó
![]()

2012. május 19. szombat 16:00
Budapest, Ferenciek tere
Szt. István Könyvhét
Zárókoncert
![]()

2012. május 30. szerda 19:30
MOM Kulturális Központ
Zenés | Mesés - talk/show
Magyar Attila, Bereznay Endre
![]()

2012. június 10. vasárnap 19:00
Budapest, Óbudai Társaskör
Chameleon Jazz Band
Latin Nyár - koncert/show
![]()
2012. nyár
Summer Tour 2012
Balatonkenese, Open Air
Kapunyitó Fesztivál
![]()
2012. július 20. péntek 22:00
Summer Tour 2012
Balatonszemes, Open Air
XVIII. Szemesfeszt
![]()

2012. július 28. szombat 19:00
Summer Tour 2012
Százhalombatta, Open Air
Hangulatkoncertek
![]()

2012. augusztus 17. péntek
Summer Tour 2012
Pilisvörösvár, Művészetek Háza
Pilisvörösvári Napok - nyitókoncert
![]()

2012. december 15. szombat 19:00
Budapest, Óbudai Társaskör
Karácsonyi Turné 2012.
![]()

2012. december 20. csütörtök 19:00
Budaörs, Jókai Mór Művelődési Központ
Karácsonyi Turné 2012.
![]()
2013. tavasz / spring 2013.
Osztrák Turné
Austrian Tour 2013.
Inssbruck, Linz, Wien
Facebook Like Box :

Friss hírek a Twitteren!










